5 elem megjelenítése a 18-ből

Toggle Filters
Darabszám
Rendezés
Sorrend

1997. szeptember 29-én kezdte el működését Csongoron a Szenvedélybetegek Mentő Missziója. A magyarországi Kékkereszt, Iszákosmentő Misszió mintájára indult a Kárpátaljai Református Egyház megbízásából. Azok imádsága talált meghallgattatásra Istennél…

A Roma Misszió célja: Isten Igéjét hirdetni a Roma nép között. Az igehirdetés és a bizonyságtételek által hívő gyülekezetek jöjjenek létre. A már meglévő gyülekezetek erősítése. hogy mindezek által a Szentháromság Istene dicsőíttessék már itt a…

A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja (osztálya) 1995-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a református egyház diakóniai koordinációs irodájának, az egyházi konferenciák és találkozók ifjúsági…

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanuló magyar anyanyelvű diákok részére bentlakásos szakkollégium szakmai és tárgyi feltételeinek előteremtése és kialakítása, mely egyrészt szolgálja a diákok tanulmányaik ideje alatt…

A Beregi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala nyilvántartja és vezeti a gyülekezetek és a megye adminisztratív dolgait. Igyekszik segítséget nyújtani a gyülekezetek ügyintézésében, koordinálja a megyei szakbizottságok tevékenységét. Irányítja a…