Orvoskonferencia a kárpátaljai egészségügyi helyzet javításáért

Orvoskonferencia a kárpátaljai egészségügyi helyzet javításáért

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság az Itt Magyarul Is programot működtető Pro Cultura Subcarpathica civil szervezettel közösen Újdonságok a gasztroenterológiában címmel orvoskonferenciát szervezett május 14-én Beregszászban. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
A konferencia meghívottjai az Itt Magyarul Is programban résztvevő, magyar nyelven is szolgáltatást biztosító orvosok voltak, akik szakterülete kiterjed a gasztroenterológiára.
Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatónője köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, ez az első alkalom, hogy magyar nyelvű orvoskonferenciát tartanak Kárpátalján.
Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektor asszonya kifejtette, hogy a tudományokkal foglalkozóknak három feltétel szükséges ahhoz, hogy a problémákra az adott kor adott helyzetében a lehető legjobb megoldást tudják nyújtani: az egyik a probléma megismerése, felismerése, a másik, hogy legyen megfelelő modern információ a válaszok keresésére, a harmadik, hogy ehhez meglegyen az eszköz. Mert csak így lehet a kor kihívásaira megtalálni a megfelelő válaszokat. Ehhez kívánt sok sikert a jelenlévőknek.
A főiskola rektora hozzátette, az egészségügyi dolgozók összefogásának kérdése már régóta foglalkoztatja a szervezőket, ennek első lépéseként vetődött fel az orvoskonferencia szervezésének ötlete. Az Itt Magyarul Is programnak köszönhetően a szakmai kapcsolatok létrehozásához már nem kell egymást keresgélni, hiszen létrejött az az internetes felület, ahol könnyen megtalálhatók a magyar nyelven szolgáltató egészségügyi dolgozók és egyéb szervezetek. Orosz Ildikó hozzátette, a több évvel ezelőtt megszerzett tudást a technikához hasonlóan újítani kell, erre hivatott a mai konferencia. A jövőben a tervek szerint – dr. Grezsa István kormánybiztosnak köszönhetően – eszközfejlesztésre is sor kerül Kárpátalja egészségügyi intézményeiben.
A rendezvény fővédnöke, dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa is köszöntötte a jelenlévőket. Üdvözölte az előadókat, és megköszönte nekik, hogy tudásukkal hozzájárulnak a kárpátaljai egészségügy fejlődéséhez.
Dr. Grezsa István kijelentette, a Kárpátalján magyar nyelven (is) szolgáltatást nyújtó egészségügyi dolgozók 2017-től rendszeres fizetéskiegészítésben fognak részesülni. Továbbá a magyar kormány egyéb módon is segíteni fogja az egészségügyet, néhány példát említve: anyagilag támogatja a Munkácsi Kórház gyermekosztályának tetőcseréjét, a Nagyszőlősi Kórház gyermekosztályának két kórtermének fejlesztését, valamint a Kárpátaljai Református Egyház közreműködésével szeptemberben három járási intézménynek ultrahangkészülékeket adományoznak.
Dr. Bíró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció Egészségügyi főosztályának helyettese, a megyei gyermekkórház korábbi főorvosa örömét fejezte ki aziránt, hogy egyre szorosabb együttműködési kapcsolat alakul ki Magyarország és Kárpátalja között. Ez a kapcsolat korábban is jelen volt, azonban csak egyéni vagy intézményi szinten. Most már azonban intézményesített, szervezett keretek között zajlik az együttműködés, ami nagyon sok lehetőséget kínál. Ez a konferencia olyan tudásforrás, amely elősegíti azt, hogy az egészségügy valóban a gyógyulását szolgálja.
Az előadásokat neves magyarországi orvosok tartották. Prof. Altorjay István Felső és alsó tápcsatornai vérzés diagnosztikája, kezelése címmel tartott előadást, dr. Herszényi László a Sav-függő kórképek aktuális kérdéseit fejtette ki, dr. Palatka Károly a gyulladásos bélbetegségek modern kezeléséről beszélt a hallgatóságnak, majd dr. Papp Mária következett, aki a májcirrhosisról és szövődményeiről tájékoztatta a résztvevőket.
Dr. Bíró Erzsébet összefoglaló beszédében megköszönte a hasznos információkat és gyakorlati útmutatásokat, amelyek mögött több évnyi kutatómunka és tapasztalat áll.

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma