4 elem megjelenítése a 14-ből

Toggle Filters
Darabszám
Rendezés
Sorrend

Mezőkaszonyt, illetve korábbi nevein Kázunt, Kászonyt, a krónikás először azzal kapcsolatban említi, hogy Szent László magyar király katonái itt, Kaszony környékén arattak döntő győzelmet Salamon védelmére, az országba Kuteszk vezetésével betört kun…

A Munkácsi Református gyülekezet története 1532-re nyúlik vissza. Ebben az időben már virágzó gyülekezetet lehetett találni ezen a helyen. Egyes források szerint 1528-ra, míg más források 1530-ra teszik a reformáció tanainak a megjelenését Munkácson…

Református gyülekezetünk történetében, három templomról szól a krónika. Sajnos, az első templomról nincsenek adataink, viszont őseinktől ránk maradt, emlékezések és a második templom helyéről, arra lehet következtetni, hogy a két templom helye egy…

2016 szeptemberében jött létre a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány, melynek első programjaként indították el az Otthoni Beteggondozó Szolgálatot (OBSZ). A program célja, hogy a kórházi ápolás után hazakerülő betegek,…