A templom titulusa: Szent István király
Neve régi magyar személynévből ered, a Técs név kicsinyítőképzős formája. Először 1329-ben tesznek említést róla. A középkorban a közeli sóbányák sóvágói lakták. Técsőnek – a többi koronavárossal együtt – a 14. század elején Károly Róbert kiváltságokat adott. Templomának tornyában, mely ma a református egyház tulajdona, egykor az öt koronaváros levéltára volt. Az 1333. évi pápai tizedről szóló jegyzék is említi.
A reformáció itt is megszüntette a katolikus hitéletet. 1546-ban elfoglalták a templomot és lefoglalták az egyházi vagyont. 1780-ban alapították újra a plébániát. A szentmisék helyéül sokáig a plébánosi lak egy szobája szolgált. A templom építése, sok utánajárással, csak száz esztendő múlva, 1883-ban kezdődhetett el. Felszentelésére 1888-ban került sor. Utolsó felújítása a 20. század nyolcvanas éveiben történt, s csak 1988-ban szólalhattak meg ismét a harangok a mindenható Isten dicséretére. A templom melletti kereszt 1997-ben készült.
Műemlék értékű orgonája 1893-ban készült, Országh Sándor munkája.
Az anyakönyvezés kezdete: 1780.
A liturgia nyelve: magyar.
Forrás: munkacs-diocese.org

Nyitvatartási idő

Hétfő

-

Kedd

-

Szerda

-

Csütörtök

-

Péntek

-

Szombat

-

Vasárnap

-

Cím & Kapcsolatok

Our Address

90 500 Técső, Függetlenség tér 1/3.

GPS

48.013353154890076, 23.571338653564453

Telefon