5 elem megjelenítése a 136-ből

Toggle Filters
Darabszám
Rendezés
Sorrend

Az Örökség Néptáncegyüttes 2008 novemberében alakult Tiszapéterfalván. Célja, hogy továbbvigye és népszerűsítse a magyar néptánc hagyományait, példát mutasson, és olyan fiatalokat neveljen, akiknek fontos a tánckultúra megőrzése és továbbadása. Az…

A közönség Brecht Koldusoperájában láthatta először a társulatot 1993. október 23-án. 1998-ban Vidnyánszky Attila, a színház főrendezője egy új osztállyal bővítette mondhatni a maira (jelenleg tizenöt színészből áll a társulat) a színházat, amelynek…

A Beregszász központjában, a római katolikus templom mellett álló Bethlen-kastély Beregszász egyik legrégibb és legszebb épülete. A múzeum gazdag gyűjteménye bemutatja az egykori Beregvármegye eseményekben, tragikus fordulatokban gazdag ezeréves…

A csepei születésű, jelenleg Nagyszőlősön szolgáló Varga Antal Tarzíciusz atya ikonfestő művész. A szentképek készítésén kívül vannak fafaragási munkái is. Ikonjai számos helyen vannak már a világban: USA-ban (New York), Németországban,…