A közönség Brecht Koldusoperájában láthatta először a társulatot 1993. október 23-án. 1998-ban Vidnyánszky Attila, a színház főrendezője egy új osztállyal bővítette mondhatni a maira (jelenleg tizenöt színészből áll a társulat) a színházat, amelynek tagjai és előadásai számos kitüntetést nyertek el a húsz év alatt, s noha a színház nevét a Megyei Tanács Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházra módosította, a közönség számára ma is megmaradt Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak.

A színház 2013-ban ünnepelte megalakulásának huszadik születésnapját. A társulat több tagja kitüntető oklevelet vehetett át munkájának elismeréseként.

Az intézmény magyarul beszélő munkatársai:
Barta Elek – színpadmunkás
Balogh Miklós – kellékes
Béres Tünde – takarítónő
Béres Ildikó – színésznő
Birta Klaudia – szervező
Cséke Adrienn – segédszínésznő
Csopej Viktória – jegypénztárvezető
Dufla Enikő – szervező
Ferenci Attila – színész
Fornosi Júlia – színésznő
Fóris Csaba – fénytechnikus
Fóris Erik – színpadmunkás
Gál Natália – színész
Garay Éva – könyvelő
Heczel Jázmin-segédszínész
Kelnik Csaba – kosztümös
Kopinec György – jelmez- és kelléktervező
Kristán Attila – színész
Melnyicsuk Oleg – színész
Molnár András – autóbuszvezeteő
Mónus Dóra – segédszínésznő
Nagy István – színpadmunkás
Orosz Ibolya – színésznő
Orosz Melinda – színésznő
Rácz József – színész
Sőtér István – színész
Sin Edina – igazgató
Sütő Mária – dramaturg, drámai-irodalmi részleg vezetője
Szabó Dezső – hangtechnikus
Szabó Imre – színész
Szilvási Szilárd – segédszínész
Szűcs Nelli – színésznő
Tarpai Viktória – színésznő
Tóth László – színész
Trill Zsolt – színész
Vass Magdolna – színésznő
Varga József – színész
Vidnyánszky Attila – főrendező

 

Nyitvatartási idő

Hétfő

-

Kedd

-

Szerda

-

Csütörtök

-

Péntek

-

Szombat

-

Vasárnap

-

Cím & Kapcsolatok

Our Address

90 202 Beregszász, Munkácsi út 1.

GPS

48.206309844534, 22.645178138991

Telefon