A templom titulusa: Szent István király
A településen már a római korban is folyt sóbányászat. A város ukrán megnevezése (Szolotvino) is a „só” szótőből származik. A 13. században IV. Béla leánya, Boleszláv lengyel király hitvese, Szent Kinga ellátogatott a máramarosi sóbányákba. Valószínűleg e látogatás emlékét őrzi a Kunigunda-akna. 1514-ben a bányászok fellázadtak az embertelen munkakörülmények miatt, s ekkor sokan csatlakoztak Dózsa György parasztháborújához.
A 19. században már gőzgépek segítették a sóbányászok munkáját.
Aknaszlatina kezdetben a máramarosszigeti plébániához tartozott, a hívek számának növekedésével azonban 1828-ban helyi lelkészséget, 1833-ban pedig plébániát hoztak létre. 1856-ban az addig használt fakápolna helyett új templom épült. Később a bányászati munkálatok előidézte földmozgás következtében a templom statikai állapota meggyengült, s le kellett bontani. A jelenlegi templomot 1932-ben szentelték fel. 2000. augusztus 20-án Majnek Antal püspök Árpád-házi szentek szobraiból álló szoborcsoportot áldott meg a templom kertjében.
Orgonája a XX. sz. elejéről való, a Rieger Testvérek munkája, s eredeti állapotban található.
Az anyakönyvezés kezdete: 1828.
A liturgia nyelve: magyar.
Forrás: munkacs-diocese.org
Nyitvatartási idő
Hétfő
-
Kedd
-
Szerda
-
Csütörtök
-
Péntek
-
Szombat
-
Vasárnap
-
Cím & Kapcsolatok
Our Address
90 575 Aknaszlatina, Brezanóci tér 16.
GPS
47.9655384689671, 23.861972093582153
Legutóbbi hozzászólások