5 elem megjelenítése a 1157-ből

Toggle Filters
Darabszám
Rendezés
Sorrend

A közönség Brecht Koldusoperájában láthatta először a társulatot 1993. október 23-án. 1998-ban Vidnyánszky Attila, a színház főrendezője egy új osztállyal bővítette mondhatni a maira (jelenleg tizenöt színészből áll a társulat) a színházat, amelynek…

A derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes 1975-ben alakult meg. Legfontosabb feladatuknak a hagyomány ápolását, a még élő népszokások felkutatását és a régi táncelemek megőrzését tartják. A tánccsoport életében fontos szerepet töltött be Szávina…

Hotelünk Beregszász nyugati részén, 800 m-re a városközponttól, az országhatár felé vezető főúton található. Az egész évben nyitva tartó Hotelünk 26 légkondicionált, műholdas TV-vel, fűrdőszobával, telefonnal ellátott szobával várja az ide…

A Salánki Óvoda immár 35 éve,1978 szeptemberében nyitotta meg kapuit a vidám gyermeksereg előtt. Az 2013-2014-es tanévben 96 gyerek tekintheti második otthonának az intézményt. Négy csoportba vannak a gyerekek elhelyezve, figyelembe véve korukat és…

A szervezet 1997-ben alakult meg, melynek elnöke Bárdos István. Az alapítvány célja a kárpátaljai keresztény ifjúsági programok, egyházi kezdeményezések támogatása. A szervezet eddigi munkája során elsősorban a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség…