A Lehoczky Tivadar Intézet az 1999-ben alakult, LIMES Társadalomkutató Intézet egyik jogutódjaként jött létre. 2001. november 12-én, Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola bázisán megalakult a Magyar Tudományos Akadémia Ukrajnai Kutatóállomása, melynek feladatköreit kezdetben a LIMES látta el, majd a nyelvészeti és társadalomtudományi szekció kettévált és két önálló tudományos műhelyként funkcionált tovább. A társadalomtudományi kutatásokat végző kutatócsoport 2005 októberében döntött Lehoczky Tivadar nevének felvételéről, mely azonban nem változtatott a LIMES elsődleges célkitűzésein: a Kárpátalján folyó magyar vonatkozású társadalomtudományi és bölcsészettudományi kutatások elősegítése, összehangolása, továbbá alapkutatások megszervezése, koordinálása és végzése, azok intézményi hátterének megteremtése, valamint tudományos utánpótlás nevelése, az ifjú kutatók munkájának segítése. Működését a kezdetektől a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) támogatja.

Az Intézet alapítója és első igazgatója Dr. Soós Kálmán (1962-2011), történész, a történelemtudományok kandidátusa volt.

A Lehoczky Tivadar Intézet kutatásai az alábbi tudományágakhoz sorolhatóak:

  • Szociológiai tudományok
  • Neveléstudományok
  • Politikatudományok
  • Multidiszciplináris társadalomtudományok
  • Történettudomány
  • Néprajz és kulturális antropológiai tudományok
  • Multidiszciplináris bölcsészettudományok

Nyitvatartási idő

Hétfő

-

Kedd

-

Szerda

-

Csütörtök

-

Péntek

-

Szombat

-

Vasárnap

-

Cím & Kapcsolatok

Our Address

90 200 Beregszász, Kossuth tér 6.

GPS

48.20652149093021, 22.64385223388672