A Beregszász központjában található KRISZ-pont keresztyén ifjúsági kávéház naponta várja alkalmaival az odalátogatókat: a hétfői hétkezdő áhítatra, a keddi ébredési imaközösségre, a szerdánkénti ifjúsági órára, a csütörtökön sorra kerülő fórumokra és a vasárnap délutáni istentiszteletre.
Vasárnap 17. 00 órai kezdettel a Forrás-pont istentiszteletnek lehetnek részesei, akik a nyugalom napján közösségben kívánják dicsőíteni az Urat. Sajátságos liturgia, dicsőítés (az Antal házaspár vezetésével), imaközösség, kötetlen beszélgetés várja helyi és vallási hovatartozás, illetve korcsoporttól függetlenül az érdeklődőket.

A szervezők fontosnak tartják, hogy ezen az alkalmon közvetlenebb legyen az együttlét, azért, hogy kapcsolatok, barátságok alakulhassanak ki.

,,Az alkalom leginkább egy lehetőség, amivel élhetünk, forrás, ahol felüdülhetünk” – fogalmaz Kincses Margit, a KRISZ segédlelkésze. – ,,A forrás-pont egy hely, ahová eljöhetnek felfrissülni az emberek, és ahol kötetlenebbül dicsérhetik az Urat, szabadok lehetnek az Isten magasztalásában.”

Nyitvatartási idő

Hétfő

-

Kedd

-

Szerda

-

Csütörtök

-

Péntek

-

Szombat

-

Vasárnap

-

Cím & Kapcsolatok

Our Address

90 202 Beregszász, Széchenyi út 48/A

GPS

48.20421549719719, 22.635955810546875

Telefon