A Kisgejőci Középiskola régi épülete az Egry kastélyban foglal helyet, ami 1901-ben épült. Először elemi iskola, majd 1991-től általános és 1995-től középiskola. Az oktatás nyelve az iskolában mindig is magyar volt. Felszereltsége jónak mondható, van számítógép terme, fénymásolója, nyomtatója, scannere, televíziója, dvd-lejátszója, videója, írásvetítője, iskolabusz hordja a tanulókat minden nap. Magyar nyelvű szemléltető eszközökben földrajzból, történelemből, matematikából, fizikából, kémiából hiány van. Az iskola keretein belül a következő szakkörök működnek:

  • Énekkar – a jó énekhanggal rendelkező gyerekek énektudását igyekeznek fejleszteni, és részt vesznek az iskola ünnepi műsoraiban.
  • Biológia – a tanulók biológiai tudásának fejlesztését tűzte ki célul.
  • Ukrán – az ukrán nyelvre fogékony gyerekek tudásának bővítése céljából indult.
  • Informatika – a tanulók számítógépes tudását fejlesztik ezeken a foglalkozásokon.
  • Tánc szakkör – a tánc iránt érdeklődés mutató tanulók számára indul, fejlesztve ez által az ő mozgáskultúrájukat.
  • Énekkar – a jó énekhanggal rendelkező gyerekek énektudását igyekeznek fejleszteni, és részt vesznek az iskola ünnepi műsoraiban.

A diákok a tanulmányi versenyeken részt vesznek és jó eredményekkel, magyar nyelvből és irodalomból dobogós helyezéseket érnek el.

Nyitvatartási idő

Hétfő

-

Kedd

-

Szerda

-

Csütörtök

-

Péntek

-

Szombat

-

Vasárnap

-

Cím & Kapcsolatok

Our Address

89 434 Kisgejőc, Egry Ferenc u. 48.

GPS

48.49863514013975, 22.307052612304688

Web