„Az a fontos, hogy érezz, szeress, remélj, remegj, élj. Elsősorban ember légy, s csak aztán művész.”

Auguste Rodin

Egy „Hercegnő” története

A nevem Herczeg Diána, férjemmel Nagydobronyban élünk.

Általában minden „Hercegnő” mögött áll egy „Herceg”. A sors engem is megajándékozott az én hercegemmel. Mindenben számíthatok rá; ő szokta hangoztatni azt is, hogy aki az általam készített romantikus ékszereket viseli, csinos Hercegnővé válhat. Szeretteimtől, barátaimtól, ismerőseimtől sok támogatást, biztatást kapok, ez is segített meghozni a döntést, hogy saját vállalkozást alapítsak.

Négy éve kezdtem el foglalkozni ékszerkészítéssel. Mindig is szerettem alkotni, és alkotásaimat elajándékozni. Ezért is kezdtem el kézműveskedni. Először saját részre, később szeretteimnek, ismerőseimnek készítettem ajándékba apró meglepetéseket. Ahogyan kezdték megismerni munkáimat, egyre nagyobb lett az érdeklődés irántuk. A sikerélmény motiválóan hatott rám, és még többet alkottam. Az ékszertervezés nálam ösztönös folyamat, ritkán rajzolom meg a megvalósítandó ékszert. Felvillan bennem egy ötlet, és megpróbálom kivitelezni azt.

A valóban hercegnői, ultranőies, extravagáns kézműves ékszereket és kiegészítőket Princess néven ismerhetitek meg.

 

Nyitvatartási idő

Hétfő

-

Kedd

-

Szerda

-

Csütörtök

-

Péntek

-

Szombat

-

Vasárnap

-

Cím & Kapcsolatok

Our Address

89463 Nagydobrony Felvég út, 35

GPS

48.424088809340354, 22.395715713500977

Telefon

-

E-mail

-