Ráton 1944 előtt három iskola működött: egy református és egy katolikus felekezet, valamint egy állami elemi iskola.

1946-ban a református iskola és a parókia épületében szervezték újjá az oktatást, jelenleg az alsó osztályok és a tanműhely működik itt. Az iskola épületének érdekessége, hogy három érában épült: a csehszlovákban, magyarban és a szovjetben.

A 60-as években szűkössé vált az iskola épülete? Ezért a falu közössége elhatározta, hogy új iskolát épít, közös összefogással. Ezt az épületet 1963-ban adták át. Jelenleg ebben a két épületben folyik a tanítás.

A 90-es évek végére a régi épület balesetveszélyessé vált elengedhetetlen lett az iskola felújítása. Mivel az állam nem tudta biztosítani a költséget a felújításra, ezért a Magyarok Világszövetsége nyújtott anyagi támogatást és így az ezredforduló táján megújult az épület. Az anyaország nyújtotta támogatás tovább is folytatódott. 2008-ban a Balatonfüredi Kárpátalja Barátai Közhasznú Egyesülete és Szabados Péter, Ausztriában élő vállalkozó támogatásával, teljes tetőcsere történt. Szintén ők támogatták a tornaterem felépítését. E nagylekű segítségnek az emlékére 2013-ban az iskola falán emléktáblát helyezett el a KMKSZ ráti alapszervezete.

2006-ban a járási közigazgatás közreműködésével központi fűtést kapott az iskola, majd 2010-ben teljes körű nyílászáró cserét hajtottak végre.

Sok mindent köszönhetünk a Stichting Ost Europe segélyszervezetnek. Nekik köszönhetjük a szép betonjárdáinkat, valamint egy minden igényt kielégítő illemhelyet építettek.

Tőlük kaptuk az első számítástechnikai szaktanterem eszközeit, melyet a KMKSZ alapszervezet segítségével sikerült korszerűsíteni és továbbfejleszteni.

A KMKSZ egyik pályázatának köszönhetjüka teleház-at, mely az iskola számítástechnikai termében kapott helyet. Az új felszerelés nagyban elősegíti a tantestület és a diákok munkáját.

Az iskolát oktatási segédanyagokkal és szemléltetőkkel a KMPSZ segíti.

Ez az épület ún. kulturális központ is, is ugyanis itt kap helyet délutánonként a zeneiskola, ref. hitoktatás,  különböző rendezvények is itt kerülnek lebonyolításra. Az oktatás magyar és ukrán nyelven folyik. Jelenleg 135 tanulót oktat 21 pedagógus. 2007-től az iskola igazgatója Juhász Erika.

Nyitvatartási idő

Hétfő

08:00-16:00

Kedd

08:00-16:00

Szerda

08:00-16:00

Csütörtök

08:00-16:00

Péntek

08:00-16:00

Szombat

-

Vasárnap

-

Cím & Kapcsolatok

Our Address

89433 Rát, Rákóczi u. 81.

GPS

48.521111, 22.266389000000004